Na igen...a cím már pár embernek árulkodhat,hogy Budapesten kirándultunk.Az osztályunk fele és ugye még az évfolyamtársaink is.Összesen 32 "falusi"gyerek (kettő kísérő tanárral) beszabadul Pestre és csak kikerekedett szemekkel nézik azt,hogy az ő "falujuk"ehhez képest semmi.Ilyenek lehettünk kívülről azoknak a helyieknek akik ha piros a lámpa de nem jön semmi átmennek,lökdösik egymást a metrón,buszon,plázában sőt még az utcán is.Nekem nincs bajom a Pestiekkel csak én kisvárosi lányként egy óriási modern városba azért fura volt.
5.29-kor indult a vonatunk.Vittem maggammal a kis párnámat és a barátom(nem úgy barátom mint pasim)ölébe vállán pihentem.Egy picit sem érdekelt minket az,hogy mindenki azt mondja,hogy mi járunk.
Mire kényelmesen elhelyezkedtem jön a néni és átszállásra kényszerít minket.Busszal utaztunk egy jó fél órát aztán megint vonattal.Ott már a barátom pulcsiába mászkáltam (bár igaz,hogy reggeltől estig abba voltam).Lécső...ami mozok...wow *-*.Nem ám már voltam mozgó lépcsőn.De azon,azon csak 2x mentünk végig.Majd megint buszozás...majd lépcső...sok,sok lépcső.És az uticél:Magyar Nemzeti Galéria.Még van mit tanulnom a festézhez.Átmentünk a Lánchídon majd végre metróztunk.Na igen nem úgy sült el mint terveztem...egy csaj ott elkezdett morogni nekünk a "pasimmal"hogy,mért nem tudjuk megvárni míg leszállnak.Hát...felrugtam volna.De nem tettem.Volt egy átszállás de végül megérkeztünk a Láthatatlan kiálításra.Nekem nagyon tetszett és mikor megláttam a vak embereket,hogy nekik nem omlott össze a világ,mert elveszítették a látásukat vagy épp úgy születtek.El sem tudom képzelni melyik lenne a rosszabb nem látni,hallani,beszélni...mindegyik szörnyű lenne de talán a vakság lenne a leges-legszörnyűbb.
5.29-kor indult a vonatunk.Vittem maggammal a kis párnámat és a barátom(nem úgy barátom mint pasim)ölébe vállán pihentem.Egy picit sem érdekelt minket az,hogy mindenki azt mondja,hogy mi járunk.
Mire kényelmesen elhelyezkedtem jön a néni és átszállásra kényszerít minket.Busszal utaztunk egy jó fél órát aztán megint vonattal.Ott már a barátom pulcsiába mászkáltam (bár igaz,hogy reggeltől estig abba voltam).Lécső...ami mozok...wow *-*.Nem ám már voltam mozgó lépcsőn.De azon,azon csak 2x mentünk végig.Majd megint buszozás...majd lépcső...sok,sok lépcső.És az uticél:Magyar Nemzeti Galéria.Még van mit tanulnom a festézhez.Átmentünk a Lánchídon majd végre metróztunk.Na igen nem úgy sült el mint terveztem...egy csaj ott elkezdett morogni nekünk a "pasimmal"hogy,mért nem tudjuk megvárni míg leszállnak.Hát...felrugtam volna.De nem tettem.Volt egy átszállás de végül megérkeztünk a Láthatatlan kiálításra.Nekem nagyon tetszett és mikor megláttam a vak embereket,hogy nekik nem omlott össze a világ,mert elveszítették a látásukat vagy épp úgy születtek.El sem tudom képzelni melyik lenne a rosszabb nem látni,hallani,beszélni...mindegyik szörnyű lenne de talán a vakság lenne a leges-legszörnyűbb.
A kiálítás nagyon tetszett.Különféle szobák,helyek voltak berendezve:előtér,konyha,fürdő,nappali,egy utca,faház,erdő,és egy kaszinó is.Minig a barátnőm és a barátom vállát fogtam és hát engem is keresett sok ember,mert mikor kiértünk mindenki nevetett hogy milyen a hajam.Mindenki a fejemet találta meg előszőr.Egy beszóláson szakadtam:
Én kérdezem:Ki vagy?-és megfogtam a vállát.
Jön a válasz:Anyád-és mindenki nevetett.
Valahogy mindig fiúk mellé kerültem de nem értem hogy mért.
Mikor mentünk a plázába láttuk "Szalai Ricsit"aki igazándiból nem is ő volt csak egy hasommás.Sajnos.
Irány a pláza.Sok minden vettem:vettem Tattoo cookert,aztán elmentünk enni.De sajnos közben elhagytuk a "bátyámat"de asztám az anyukájával volt és míg mi ebédeltünk addig ők beszélgettek és visszatértek.És aztán és a bátyámmal mentem vásárolni.Tudjátok,egy fiúval sokkal jobb a vásárlás mint lányokkal.Vele elmentünk hajpántot venni a Dm-be,Rossmanba,H&M-be.Nagyából mindenen feleztünk.De egy dolgot nem sikerült neki venni egy kislabdát.De én vettem napszemcsit,pénztárcát.Mint valami idióták úgy mászkáltunk a boltokba.Bár ezt már megszoktuk egymástól.Hamar elment az idő,de sokat hülyültünk.Aztán utaztunk vissza a vonatállomáshoz.Mellette ültem a vonaton.Hazafele a lábam az ölébe volt és úgy utaztunk míg a hülye osztálytársunk meg nem lökte miközbe ivott és félrement az innivaló és a pulcsijára a lábára és az én lábamra burult.Jó kis út volt...kivééve az,hogy nagyon fáradtak voltunk és a vonaton mikor utaztunk haza akkor esett az eső és sötét volt.Csak bámultam ki az ablakon és csak arra gondoltam hogy mért ilyen nehéz a szerelem.Tetszem neki de közbe egy lányt nem tud elfelejteni...ez most hogy van?Ezen az egy kérdésen gondolkoztam.Már majdnem elaludtam mikor a barátnőm elővett egy áletmentő "Tuc"-ot és onnan az utolsó 30 percben felpörögtünk és csak röhögtünk!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése